Howard Phillips Lovecraft ______________ Árnyak a kapu elõtt     Hosszú várakozás után ismét egy újabb Lovecraft novelláskötettel örvendeztetett meg a Lazi Bt. A borítót is szerintem jól eltalálták, talán ez az eddigi legjobban sikeredett Lovecraft kötet borító.

A könyvet indító, és egyben címadó hosszabb terjedelmû novella (Árnyak a kapu elõtt - The Lurker at the Treshold) társszerzõje az az August Derleth (1909-1971), aki Lovecraft tanítványa, majd az Arkham House egyik megalapítója volt. A történet egy Billington nevezetû család körül forog. A Billingtonoknak nem messze Arkhamtõl volt egy hatalmas birtoka, és nevük hallatán a környékbelieket rettegés fogta el. Éjjel sokan üvöltéseket véltek hallani a Billington birtokról. Ám ezek megszûntek, mikor a család a XIX. században elköltözött Angliába. Ekkor nyugalom költözött a vidékre. 1921-ben valaki megvette a Billington házat; egy bizonyos Mr. Ambrose Dewart, akirõl kiderült, hogy a Billingtonok leszármazottja. Kutatásai során egyre jobban a sötét erõk befolyása alá került, és az éjszakai üvöltések is újrakezdõdtek a Billington birtokon.
Nagyon jó fogás a novellában, hogy több szemszögbõl is megismerhetjük a történetet. A hosszú bevezetõ rész addig tart, amíg Dewart unkatestvére meg nem érkezik a birtokra. Innentõl kezdve õ meséli már tovább az eseményeket. Késõbb pedig a rejtélyes eltûnések után nyomozó tudósok kutatásait követhetjük nyomon. Beszélgetésükbõl még azt is megtudhatjuk, hogy álláspontjuk szerint Ambrose Bierce mexikói eltûnésének hátterében is a Nagy Öregek állnak.

A barlangi szörnyeteg (The Beast in Cave) címû novella fõszereplõje eltéved a Mammoth Barlang labirintusrendszerében. Lemaradt társaitól, az éhhalál fenyegeti, szóval nagyon el van keseredve. Ezt még csak tetézi, hogy közben a fáklyája is elalszik, immár teljes a kétségbeesés. De ez még mindíg nem elég, lépteket vél hallani, majd hamarosan meg is érkezik azoknak a tulajdonosa. Barátunknak persze mostmár nincs veszítenivalója, és nekiesik a valaminek. Pár mészkõdarabbal sikerül is átküldenie a túlvilágra, majd újból elindul társai keresésére. Hamarosan meg is találja õket, így együtt visszatérhetnek a küzdelem helyszínére. És ekkor fény derül a titokra.

A Dagon rövid bevezetõjében egy öngyilkosságra készülõ õrült emberrel ismerkedhetünk meg. Mielõtt azonban végezne magával, úgy dönt papírra veti történetét. Ebbõl kiderül, hogy német kalózok fogságából menekült el a Csendes-óceánon egyetlen csónakkal. Így került egy óceánból kiemelkedõ furcsa fennsíkra. Pár napos bolyongás után rátalált egy hatalmas monolitra, melynek tövében megpillantotta a Dolgot.

A következõ megdöbbentõ történet (A leszármazott - The Descendant) egy londoni fogadóban élõ rejtélyes emberrõl szól. Igen kellemetlen szokása, hogy üvölt, amikor a templom harangjai szólnak. Idétlen gyermekkönyveket olvas, mert számára még a gondolkodás is hátborzongató dolog. Senki sem tudja mi az oka, de többnyire nem is kíváncsiak rá; egyszerûen õrültnek titulálják a tagot. Nagyon visszahúzódó természetû, és nem is áll szóba senkivel, így nem lehet tudni, hogy mi áll õrületének hátterében.
Ám egy napon egy Williams nevû ember is megszáll a Gray fogadóban. Õ már mindjárt másképp viszonyul emberünkhöz: barátkozni próbál vele. Hamarosan ki is derül, hogy az õrült nem más, mint Lord Northam, egy õsi dinasztia tizenkilencedik bárója, és van egy Yoskshire-parti vára is, mely eredete a római korba nyúlik vissza. Egyik õse, Gabinus, egy római hadi tribunus volt, akit elûztek Britanniából, mert különös szertartásokon vett részt. Egyszer bement egy barlangba, ahol furcsa szerzetesekkel találkozott, és mindenféle dolgokat idéztek meg. Gabinus késõbb erre a barlangra építette erõs várát.
Lord Northamnek gyermekkorában különös álmai voltak, melyek zavaros, furcsa helyszíneken játszódtak. Egyre jobban érdekelni kezdte az okkultizmus, és a végén belekezdett a sátánizmusba is. Habzsolta a könyveket, melyekrõl azt hitte, közelebb viszik álmai helyszíneihez. Úgy gondolta, létezik egy kapu, melyet ha átlép, álmai emlékeinek világába kerül...
Ámde itt végeszakad a novellának. Lovecraft sajnos nem tudta már befejezni. Kár érte! Engem például nagyon érdekelt volna, hogy Northam mért üvölt, mikor a harangok szólnak. Valószínûleg egy jó kis, sötét, szorongós történet állt volna mindennek a háttarében, olyan amilyet Lovecrafttõl megszokhattunk. De ezt már sajna soha nem fogjuk megismerni.

Ulthar macskái (The Cats of Ulthar) különös veszélynek vannak kitéve. A Skai folyó mellett fekvõ Ulthar nevezetû kisvárosban élt egy öregember a feleségével, akik abban lelték örömüket, hogy minden macskát szadista módon legyilkoltak. Az emberek féltek tõlük, és nem mertek tenni semmit ellenük. Egyik nap egy vándorkaraván haladt keresztül Ultharon. Volt velük egy árva kisfiú is a kedvenc macskájával. Természetesen az öregember és felesége ezzel a macskával sem tett kivételt, ezt is lemészárolták. A kisfiú bosszút fogadott és meditálni kezdett. Ennek következményeképpen Ulthar macskái összefogtak és az éjszaka leple alatt szépen megették az öregembert és a feleségét is, majd ezekután jóllakottan tértek vissza gazdáikhoz.

"Nyarlathotep... a kúszó rettenet... én vagyok az utolsó... a figyelõ üresség..."

A Nyarlathotep címû novella szerintem a legnehezebben megemészthetõ, legnehezebb nyelvezetû történet a könyvben. In medias res kezdéssel indul, majd a narrátor segítségével egy kaotikus helyszínre érkezünk, ahol valamiféle világvége hangulat uralkodik. Bizonyos jóslatok, hírek kaptak szárnyra, és az emberek rettegésben élnek. Ekkor lép a színre az Egyiptomból érkezett, legendás Nyarlathotep, aki különös bemutatóival csak tovább növeli a feszültséget. Persze a tanult narrátor nem hisz a bûbájnak, és szemfényvesztésnek titulálja az egészet. Ezután indul útjára Nyarlathotep parancsára a közönség egy menetet alkotva. A városon, és az egész környezeten közben valamiféle dekadencia lett úrrá, minden romokban áll. Ezután a menet egyre több részre szakad, és néhány embercsoportnak tudomást is szerzünk pusztulásáról. Végül a narrátor csoportja megérkezik azokba a dimenziókba, ahol Nyarlathotep az úr.
Egyébként egész jó kis novella, de többször el kell olvasni, hogy megértsük. Elsõ olvasásra még dúskál az összefüggéstelen részletekben. Talán túl elvontra sikeredett.

Összeségében véve szerintem nagyon jó könyv, mindenképpen érdemes megvenni. Az August Derleth-tel alkotott közös novella nagyon profin van megírva, A leszármazott befejezésén pedig elfilozófálhatunk egy darabig.

Johnni